Milyen legyen a konyhád elrendezése? II. – kis konyhák

Ha csak kis hely áll rendelkezésünkre, akkor a legoptimálisabb helykihasználás megtervezése nem opció, hanem igazából kötelező. Hiszen sok funkciót kell belepréselni egy kis térbe, amelyek egyikéről sem szeretnénk lemondani. Ha mindemellett nem jut elegendő helyünk a közlekedésre, a mozgásra vagy mondjuk nincs elegendő hely a munkalapon, hogy előkészítsük a főzéshez szükséges alapanyagokat, akkor napi szinten bosszankodni fogunk.

U-alakú konyha

Az U-alak azt jelenti, hogy három szomszédos falat veszünk igénybe a konyha kialakításakor, a negyedik fal pedig tulajdonképpen a bejárat. Nagyon fontos, hogy a két fal között legyen elegendő terület, hogy kényelmesen elférjünk.

Ebbe a konyhába például egy lehajtható pultot építettek be, ami könnyedén eltüntethető, ha úgy érezzük, hogy több helyre van szükségünk. A vertikális térkihasználás is tökéletesen megvalósul, hiszen a felső konyhaszekrények a plafonig nyúlnak.

L-alakú konyha

Az L-alaknál a helyiség két szomszédos falát rendezzük be. Ennél az elrendezésnél, ha van rá elegendő helyünk, érdemes konyhaszigetet építenünk, ami nem csupán étkezőként és tárolóként szolgálhat, térelválasztónak is kiváló.

A fenti konyhánál bármilyen kicsi is, a nyitott tér miatt lehetőség volt egy félsziget beépítésére. A térkihasználás itt is ki lett maxolva, a felső szekrénysor alatt a hátfalra szerelt polcos megoldással bővítették megfelelő méretűre a tárolókapacitásokat. Ennél a konyhánál is jól látszik, hogy úgy is lehet szép egy konyha, ha nem beépített hűtőt tervezünk, ez ráadásul költségcsökkentő megoldásként is szolgálhat.

Az L-alakú konyha zárt térben is megvalósítható. Ez a helyiség például olyan keskeny, hogy nem fértek volna el U-alakban a konyhabútorok, semmi hely nem maradt volna a közlekedőnek. Egy kis asztalkát azért becsempésztek, amitől véleményünk szerint el lehetne tekinteni, bár úgy van elhelyezve, hogy minden irányban lehessen tőle mozogni.

Egysoros konyha

Van úgy, hogy csak egyetlen falat van lehetőségünk beépíteni. Itt a konyhát egy kis beugróban kellett berendezni. A felső szekrénysorok mellé polcokat is beépítettek, amivel el lehetett kerülni a zsúfoltság érzését. Ha a polcok helyén is szekrények lennének, az már egy kevésbé letisztult enteriőrt eredményezne.

Kétsoros konyha

Kétsoros konyhát olyan helyekre ajánljuk, ahol nincs lehetőség U-alak kialakítására. Ennek oka, hogy egy keskeny folyosón kell berendeznünk konyhánkat. Vannak például olyan lakások, ahol egy kis előszobai beugró után közvetlenül a konyha következik, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy két szemközti falon kívül nem áll rendelkezésünkre szabad felület a konyhabútorok számára.

Azt, hogy pontosan milyen elrendezést ajánlunk, az alaprajz ismerete után tudjuk elmondani. Ezért is fontos, hogy először mérjük le a helyiséget, és utána kezdjünk bele a tervezésbe. Egy kis konyhával is boldogok lehetünk, de ehhez pontos és precíz tervezés és tűpontos kivitelezés szükséges. Amennyiben profi konyhatervező szakértő tanácsát szeretnéd kérni, fordulj hozzánk bizalommal elérhetőségeinken. Megtervezzük és megvalósítjuk álmaid konyhabútorát, ráadásul széleskörű garanciákat vállalunk, hogy biztosan elégedett legyél a végeredménnyel.

TUDTAD? 2021. január 1-jét követően 50%-os vissza nem térítendő állami támogatást igényelhetsz, ami konyhafelújításra is felvehető! A Maximum 3 millió forintig terjedő hozzájárulás az anyaköltségre és a munkálatokra is vonatkozik, további részleteket olvashatsz az erről szóló tájékoztató cikkünkben. Kattints IDE a megtekintéshez

Foglalj időpontot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy személyesen a Te konyhádról beszéljünk!

+36 1 299-0990

Megtervezzük, és akár 3-4 hét alatt megvalósítjuk álmaid konyhabútorát!

Ez is érdekelhet:

Akadálymentes konyha tervezése

Akadálymentes konyha tervezése

Az akadálymentes konyha tervezésekor számos szempontot kell figyelembe venni annak érdekében, hogy a konyha mindenki számára biztonságos és kényelmes legyen. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a legfontosabb tényezőket, amelyek hozzájárulnak egy akadálymentes...

bővebben