fbpx

Fontos tisztázandó kérdések a lakásfelújítási támogatással kapcsolatosan I.

Ahogyan korábban megírtuk, az otthonfelújítási támogatás konyhafelújításra is igényelhető. Ha még nem tetted, akkor először olvasd el azt a cikkünket, ahol összefoglaltuk a támogatás igénybevételével kapcsolatos legfontosabb alapfeltételeket. Most néhány olyan kérdésre szeretnénk választ adni, ami sokakat érdekel, és talán nem egyértelműek a kiírásban.

Újonnan vásárolt ingatlanra is igénybevehető a támogatás?

A lakásfelújítási támogatás alapfeltételeként szerepel, hogy ha a családnak már régóta a tulajdonában áll az ingatlan, akkor az igénylés időpontjában már minimum 1 éve az érintett lakásban kell laknia mind a szülőknek, mind a gyermek(ek)nek. Természetesen a gyerekekre vonatkozó bentlakási kitétel az egy évnél fiatalabbakra nem vonatkozik.

Amennyiben a támogatásra jogosult időszakban vásárol valaki ingatlant, akkor rá nem vonatkozik az egyéves bentlakási kötelezettség. Az igénylés időpontjában azonban már fontos, hogy itt legyen a szülők és a gyermekek bejelentett állandó lakcíme. Alapkitétel azonban, hogy olyan lakás esetében, amelyre már korábban igényeltek támogatást, ez nem ismételhető. Kivételt képez ez alól, ha a korábbi igénylő az igénylése időpontjában a meglévő tulajdoni hányadát teljes mértékben elidegenítette. Ennek ingatlanvásárlás előtt mindenképpen érdemes utánajárni.

 

Alkalmas a lakás-takarékpénztári megtakarítás (LTP) az otthonfelújítási támogatás megelőlegezésére?

LTP-re is benyújthatóak ugyanazok a számlák, amelyek később az otthonfelújítási támogatás igénylésekor. Ez azt jelenti, hogy LTP-vel is megelőlegezhetjük a felújítási támogatást. A 2018 október előtt kötött LTP-k esetében jár a 30 százalékos állami támogatás, majd később az elvégzett munkálatokra az 50%-os otthonfelújítási támogatás is. Fantasztikus lehetőség tehát ez mindazoknak, akik korábban a megtakarításnak ezt a formáját választották.

 

Ha a kivitelező szerzi be az anyagokat is, akkor is igénybevehető a támogatás?

Természetesen ebben az esetben is jár az 50%-os támogatás, de fontos, hogy az arányok így sem változnak. Egy képzeletbeli 6 millió forintos felújítás esetében a maximálisan igényelhető 3 millió forintos összeg fele – tehát 1,5 millió forint – lehet az anyagköltség és maximum 1,5 millió a munkadíj. A benyújtott számlaösszesítőkön tételesen, külön megbontva kell listázni az anyagköltségre és a munkadíjra vonatkozó tételeket. A vállalkozói szerződésnek is részletezve kell tartalmaznia a felújítással kapcsolatos tervezési, építési, szerelési munkálatokat – mint vállalkozói díjat – és az anyagköltséget.

Az otthonfelújítási támogatás nagyon jó lehetőség, és érdemes jól átgondolni, hogy mire szeretnénk felhasználni.  Amennyiben konyhafelújításban gondolkodsz, keresd bátran a Mobilan munkatársait, akik segítenek megtervezni és megvalósítani álmaid konyhabútorát. Folyamatosan monitorozzuk a támogatással kapcsolatos tudnivalókat, így biztos lehetsz benne, hogy az általunk kiállított számla és szerződés minden kívánalomnak megfelel majd az otthonfelújítási támogatás igényléséhez.

Folyamatosan kommunikáljuk a támogatással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, így érdemes követned Facebook oldalunkat és időnként ellátogatni a weboldalunkra is.
 

Foglalj időpontot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy személyesen a Te konyhádról beszéljünk!

+36 1 299-0990

Megtervezzük, és akár 3-4 hét alatt megvalósítjuk álmaid konyhabútorát!

Ez is érdekelhet:

Kisméretű U-alakú konyhabútoraink

Kisméretű U-alakú konyhabútoraink

Az U-alakú elrendezés lényege, hogy a konyha kialakítása 3 szomszédos falon történik. Nagyobb helyiségekben viszonylag gyakori ez az elrendezés, mi most azt szeretnénk megmutatni, hogy hogyan oldottuk meg egy-egy esetben mindezt kisebb alapterületen. Ez a konyhabútor...

bővebben
A HPL dekor konyhai munkalapok előnyei és hátrányai

A HPL dekor konyhai munkalapok előnyei és hátrányai

Amikor a konyhai munkalap kiválasztásáról van szó, számos tényezőt kell figyelembe venni. Ilyen például az esztétikai megjelenés, a tartósság, és hogy könnyen kezelhető legyen. Az egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb anyag a HPL (High Pressure Laminate) dekor...

bővebben
Ezeket a hibákat ne kövesd el, ha kis konyhát tervezel!

Ezeket a hibákat ne kövesd el, ha kis konyhát tervezel!

Azért foglalkozunk ennyit ezzel a témával, mivel tudjuk, hogy a magyar ingatlanok nagy részében nem jut túl nagy alapterület a konyhának. Szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy ebből a rendelkezésre álló kis térből is a legtöbbet hozhasd ki. Most arról írunk, hogy...

bővebben