Hogyan használd ki a természetes fényt a konyhában?

A világos konyha nemcsak barátságos és otthonos, de bútoraink is a legjobb színben tűnnek fel benne. Valójában ezt szó szerint vehetjük, mert hiába választjuk ki a legszebb árnyalatot a jól megvilágított konyhastúdióban, ha az elégtelen fényviszonyok között a színek teljesen másképpen mutatnak. Íme, néhány tipp, hogy a lehető legjobb természetes fényviszonyokat alakítsuk ki a helyiségben.

Ne félj az üvegajtós konyhaszekrényektől

Az üvegajtók egyrészt megtörik a zárt konyhaszekrények monotóniáját, másrészt, gondos tervezés esetén kisebb területű konyhánkat is nagyobbnak mutathatják. Ez annak köszönhető, hogy légiesebbé teszik a kompozíciót, ráadásul a természetes fény is visszaverődik a felületükről, ami ragyogóbbá teszi a helyiséget. Ami a hátrányuk lehet, hogy az üvegajtók mögött minden látszik, így gondosan összeválogatott dolgokat tárolj bennük, és a rendet is folyamatosan tartani kell. Ha belegondolsz, hogy nem az egész konyhád áll üvegajtós szekrényekből, akkor már nem is olyan ijesztő ez a dolog, hiszen abban az 1-2 üvegajtós változatban talán nem olyan nagy feladat ez.

Nem mindegy, hogy milyen munkalapot választasz

A munkafelület jelentős területet tesznek ki a konyhában, miért ne lehetne olyat választani, amely visszaveri a fényt? Legyen az világos árnyalatú, márvány, kvarc vagy bármely más technikai kő, a lényeg, hogy kerüld a sötét színeket! Minél fényesebb egy felület, annál jobban tükröződik rajta a fény. Ha az előbbieket túlságosan drágának tartod, érdemes egy pillantást vetned a HPL dekor anyagokra is, ma már nagyon jó minőségű és gyönyörű darabokat lehet találni.

A konyhagépek is rengeteget számítanak

A fémes felületek is nagyon jó fényvisszaverők, így, ha hűtőt, tűzhelyet vagy más konyhai kiegészítőt választasz, akkor a fémes felületeket javasoljuk. Modern konyhába kiválóan illenek, de akkor sem kell róluk lemondanod, ha a tradicionálisabb stílus mellett teszed le a voksod. Ha mégis idegenkednél tőle, maradj a beépíthető daraboknál, így a konyhaszekrényfrontok kiválasztására kell még nagyobb hangsúlyt helyezned.

A semleges színek lesznek a barátaid

A világos színű konyhabútorok kis és nagy konyhákban is jól mutatnak, nagyobbnak, légiesebbnek láttatják a teret. A fehér és a földes bézs árnyalatok önmagukban is gyönyörűek, de kéttónusú sémában is nagyszerűen működnek.

Magasfényű frontok

Semmi sem veri vissza jobban a fényt, mint a magasfényű frontok. Ezek azonban nem valók mindenkinek! Az ujjlenyomatok könnyedén meglátszanak rajtuk, ezért például kisgyermekek mellé egyáltalán nem javasoljuk őket. De ha egyedül vagy a párunkkal élünk, esetleg a gyermekeink már nagyobbak, akkor érdemes megfontolni a magasfényű ajtókat, hiszen gyönyörűek és szinte megsokszorozzák a rájuk eső fény erősségét.

Fényvisszaverő padló

A sötét színek elnyelik a fényt, ez a szabály a padlóra is vonatkozik. A telesen fehér padló steril hatást kelthet a konyhában – ráadásul nem is túl praktikus -, helyette inkább krémszínű járólapot vagy natúr, világos, esetleg szürke színű fa padlót javaslunk. Ne vigyenek el minket a Pinterestes inspirációk, mindig maradjunk a realitás talaján! Hiszen vannak csodaszép padlók, melyeken kb. 2 pillanat alatt meglátszik minden, így valójában soha nem fogunk neki igazán örülni, ellenben naponta többször is kényszert értünk rá, hogy feltakarítsuk. Nézzünk utána alaposan, hogy mibe vágjuk a fejszénk, mielőtt döntést hozunk!

Olyan helyiségekben, ahol nem tökéletesek a természetes fényviszonyok, különösen fontos konyhatervező szakember segítségét kérni. Hiszen ezekből az elsőre problémásnak tűnő helyiségekből is lehet szép konyhát varázsolni, de ehhez szakavatott szemek, trükkök és nem utolsó sorban gondos tervezés szükséges. Amennyiben az egyedi konyhabútor mellett teszed le a voksod, keresd bátran a Mobilan munkatársait, akik megtervezik és megvalósítják álmaid konyhabútorát! Vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

Foglalj időpontot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy személyesen a Te konyhádról beszéljünk!

+36 1 299-0990

Megtervezzük, és akár 3-4 hét alatt megvalósítjuk álmaid konyhabútorát!

Ez is érdekelhet:

Miért fontos, hogy ne egyedül tervezd meg a konyhabútorod?

Miért fontos, hogy ne egyedül tervezd meg a konyhabútorod?

Már több olyan online felület van, ahol magunk is megtervezhetjük a konyhánk, de mi mégis úgy gondoljuk, hogy ezt érdemes inkább szakértőre bízni. Sokan érzik azt, hogy ez egy luxus, pedig vannak olyan cégek, amelyek már ingyenesen kínálják, egyedi konyhabútoraik...

bővebben
Így varázsolj légies konyhát az otthonodba!

Így varázsolj légies konyhát az otthonodba!

Az „optikai tuning” elengedhetetlen eleme a kis konyhák tervezésének, de nagyobb alapterületű konyhák is tűnhetnek zsúfoltnak, ha nem figyelünk oda. Vegyük sorra azokat a dizájntrükköket, amiket érdemes bevetni, ha tágasabb és nyitottabb hatást szeretnénk elérni az...

bővebben