fbpx

Álomszép nagyméretű konyhák

A kis konyhákkal sokat foglalkozunk, mivel sajnos hazánkban keveseknek adatik meg, hogy nagyobb helyiséggel tervezzenek. A nagy konyhák így méltatlanul kevés teret kapnak. Szeretnénk most azoknak a szerencséseknek kedvezni, akik nagy konyha tervezéséhez szeretnének inspirációt gyűjteni.

U-alakú konyha nagy alapterületen

Ebben a konyhában a konyhai háromszöget tökéletesen alakították ki. A középső falon található a főzőlap, bal oldalon a hűtő és a sütő, jobb oldalon pedig a mosogató. Egy ekkora térben bőven van helyünk közlekedni közöttük, de mégsem mondható akkorának a távolság, hogy az zavaró lenne. Az egyik oldalsó falon található hatalmas ablak elegendő természetes fényt juttat a térbe, amit LED-es spotlámpákkal egészítettek ki. A szürke és a fehér kombinációja egy modern, letisztult enteriőrt eredményez.

Az U-alakú konyhát egy szélesebb elrendezés esetében érdemes kiegészíteni egy konyhaszigettel, ami a nagy konyhák elengedhetetlen eleme. Egyrészt gyönyörű, és kár lenne kihagyni, másrészt funkcionálisan is szükséges. Nagyon jól tud jönni ugyanis egy nagyobb térben, ha van egy olyan munkafelület, amit „áthidalóként” használhatunk, hogy ne kelljen annyit rohangálnunk a helyiségen belül főzés közben. Itt a konyhasziget étkező- és tárolófunkciót kapott, minden más az alapelrendezésben foglal helyet.

Kétsoros elrendezés a nagy konyhában

A kétsoros elrendezés nagyobb alapterületen úgy képzelhető el, hogy a két szemközti falon helyet foglaló konyhai elemek közé egy konyhaszigetet telepítünk. Itt a konyhasziget már a szokásos étkezőfunkción kívül egy főzőlapot is kapott. Ez egy igazán modern konyha azoknak, akik nem a hagyományos megoldásokat részesítik előnyben. Ugyanakkor funkciójában egyenértékű a szokványosabb megjelenésű konyhákkal, a dizájn egyáltalán nem megy a használhatóság rovására.

L-alakú elrendezés

Azt gondolnánk, hogy L-alakú konyha nincs konyhasziget nélkül, de ebből a konyhából valójában egyáltalán nem hiányzik. A kéttónusú megjelenés sem a hagyományos módon lett megoldva. A szürke és a fehér párosa verhetetlen, ezt egy téglaszínű fallal kiegészítve egy nagyon különleges megjelenést kapunk.

Amikor nagy a család vagy sok a vendég

Ezen a konyhaszigeten az ülőhelyek száma ki van maxolva, egy nagyobb család is elfér körülötte. Akkor is jól jön, ha szeretünk vendégeket fogadni. Egy ekkora felületen már étkezni is kényelmesen lehet, de egy iszogatós beszélgetést is kellemesen eltölthetünk körülötte. Szeretnénk felhívni a figyelmet a dupla felső szekrénysorra, melynek további különlegessége, hogy az ajtó fölötti hely is ki lett használva.

Ezt a sorozatunkat még biztosan folytatni fogjuk, ezért érdemes követni Facebook oldalunkat, ahol értesülhetsz legújabb írásainkról és aktuális akcióinkról. Ha egyedi konyhát szeretnél, fordulj bátran a Mobilan munkatársaihoz, akik több évtizedes tapasztalattal, termék-, ár-, határidő- és szállítási garanciával várnak. Keress minket elérhetőségeinken!

Foglalj időpontot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy személyesen a Te konyhádról beszéljünk!

+36 1 299-0990

Megtervezzük, és akár 3-4 hét alatt megvalósítjuk álmaid konyhabútorát!

Ez is érdekelhet:

Kisméretű U-alakú konyhabútoraink

Kisméretű U-alakú konyhabútoraink

Az U-alakú elrendezés lényege, hogy a konyha kialakítása 3 szomszédos falon történik. Nagyobb helyiségekben viszonylag gyakori ez az elrendezés, mi most azt szeretnénk megmutatni, hogy hogyan oldottuk meg egy-egy esetben mindezt kisebb alapterületen. Ez a konyhabútor...

bővebben
A HPL dekor konyhai munkalapok előnyei és hátrányai

A HPL dekor konyhai munkalapok előnyei és hátrányai

Amikor a konyhai munkalap kiválasztásáról van szó, számos tényezőt kell figyelembe venni. Ilyen például az esztétikai megjelenés, a tartósság, és hogy könnyen kezelhető legyen. Az egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb anyag a HPL (High Pressure Laminate) dekor...

bővebben
Ezeket a hibákat ne kövesd el, ha kis konyhát tervezel!

Ezeket a hibákat ne kövesd el, ha kis konyhát tervezel!

Azért foglalkozunk ennyit ezzel a témával, mivel tudjuk, hogy a magyar ingatlanok nagy részében nem jut túl nagy alapterület a konyhának. Szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy ebből a rendelkezésre álló kis térből is a legtöbbet hozhasd ki. Most arról írunk, hogy...

bővebben