Leggyakrabban előforduló konyhatervezési hibák III.

Folytatjuk népszerű sorozatunkat, melyben olyan fontos tényezőkre hívjuk fel a figyelmet, amelyekről sokan hajlamosak megfeledkezni a konyhatervezés során. Ha lemaradtál volna az első két részről, cikkünk végén megtalálod azokat is belinkelve.

Túl kevés munkafelület

Főként kis és közepes méretű konyhákban nagyon fontos, hogy minden egyes fellelhető szabad felületet kihasználjunk. Ilyenkor tud bekövetkezni az a kellemetlen dolog, hogy nem hagyunk elegendő munkafelületet a konyhapulton. Természetesen számolhatunk azzal, hogy kisebb konyhai eszközöket fixen ott tárolunk majd, de azért az alap funkciójáról se feledkezzünk meg: itt fogjuk ugyanis elkészíteni ételünket, előkészíteni a főzési alapanyagokat, és akár elfogyasztani egy gyors szendvicset vagy egy tál müzlit. Ne essünk tehát abba a hibába, hogy nem hagyunk ezekre elegendő szabad felületet, hiszen nagyon macerás naponta akár többször is odébb tenni azt a korábban fixnek gondolt kávéfőzőt vagy melegszendvicssütőt.

Nem megfelelő szeméttárolás

Manapság már alapvető dolog, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet, érdemes már a konyha tervezésekor erre jó előre felkészülni. Nagyon kellemetlen tud lenni, amikor azzal szembesülünk, hogy hiába szeretnénk külön válogatni a szemetet, erre abszolút nincs kulturált formában lehetőségünk. Már a szem előtt lévő szemetes sem túl divatos, az új konyhák tervezésekor érdemes arra is gondolni, hogy valamilyen beépíthető megoldást találjunk. Erre igazán praktikus és esztétikus megoldások léteznek, a következő fotón ezekből szemezgetünk.

Nincs megfelelő műszaki tervünk

A konyhatervezés egyik kulcskérdése a műszaki terv elkészítése, hiszen ki szeretné utólag, magas plusz költségek árán szétszereltetni a konyháját és elvégeztetni a szükséges elektronikai vagy csatornázási munkálatokat. Nem elég, ha kiválasztod, hogy milyen konyhagépeket vagy világítást szeretnél, fontos, hogy gondolj arra is, hogy ezek milyen műszaki előkészületeket igényelnek. Itt azt sem árt átgondolnod, hogy például hány konnektort és hova szeretnél elhelyezni, így minden konyhai eszközödet kényelmesen tudod majd használni. A Mobilan munkatársai a konyhatervezés során részletes, írásos műszaki ajánlásokkal látnak el, amely alapján a megfelelő szakemberek el tudják végezni a szükséges munkálatokat még a konyhabútor beépítése előtt. Amíg egyedileg tervezett konyhabútorod készül, addig pont jut időd mindent elintézni.

Divatos és nem időtálló konyhát választasz

Nem csak a ruházatban, a konyhabútor területén is minden évben új divatirányzatok jelennek meg. Nem azt mondjuk, hogy ezeket minden esetben hagyd figyelmen kívül, azonban ne feledd: konyhabútort általában hosszú távra tervezel. Ezért nagyon fontos átgondolnod, hogy a kiválasztott konyhában akár 5-7 év múlva is jól érzed-e magad. A konyhádat természetesen akár évről évre feldobhatod új kiegészítőkkel vagy akár egy új tapétával, falfestéssel, de a bútorok kiválasztásakor a minőségen kívül az időtálló dizájn megtalálása sem elhanyagolható tényező.

Amennyiben úgy döntesz, hogy konyhatervezésbe kezdesz, keresd bátran a Mobilan munkatársait, akik körültekintő szakértelemmel és ingyenes tervezéssel állnak neki megvalósítani álmaid konyháját.

Sorozatunk további részeit IDE kattintva tudod elolvasni.

Foglalj időpontot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy személyesen a Te konyhádról beszéljünk!

+36 1 299-0990

Megtervezzük, és akár 3-4 hét alatt megvalósítjuk álmaid konyhabútorát!

Ez is érdekelhet:

Érdemes-e nem szabvány magasságú konyhapultot választani?

Érdemes-e nem szabvány magasságú konyhapultot választani?

A konyhapultok magassága alapvető fontosságú a konyha ergonómiájának és funkcionalitásának szempontjából. Az átlagos konyhákban a szokásos pultmagasság 90 cm, amit a konyhaszekrények és munkalap vastagsága együttesen ad ki. Általában azért szokás ezzel számolni, mert...

bővebben
10 időtálló színséma modern és klasszikus konyhabútorokhoz

10 időtálló színséma modern és klasszikus konyhabútorokhoz

A konyhabútor tervezésekor számos tényezőt kell figyelembe vennünk, azonban az egyik legjelentősebb ezek közül a dizájn kiválasztása. A konyha színeinek megfelelő összeállítása kulcsfontosságú ahhoz, hogy harmónikus enteriőrt teremtsünk, ami ráadásul az egész otthon...

bővebben