Konyhasziget-inspirációk nagy konyhába

Egy nagyobb területű konyhában a konyhasziget szinte elengedhetetlen, hiszen a konyhai háromszög hatékonysága a nagyobb távolságok miatt enélkül veszélybe kerülhet. Rengeteg funkciót építhetünk bele, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mennyire feldobja a teljes enteriőrt.

Amikor a funkciók elkülönülnek

Ez a konyhasziget minden elemében extra megoldásokat alkalmaz. Kezdjük azzal, hogy egyszerűen meseszép, ráadásul vízesésszerű mintázatot követ, tehát a márvány erezete folytatólagosan végigfut a sziget oldalán. A hagyományos szigetrészen található egy főzőlap, és egy második mosogatót is elhelyeztek a felületen. Valószínű nagy a család, és tapasztalatból tudták, hogy jó szolgálatot tesz majd egy plusz vízforrás. Az érkező funkció nem hagyományosan került kialakításra, egy – a konyhabútorral megegyező színű – fa vagy fahatású anyagból készült, így elkülönülve a sziget többi részétől. Ráadásul ez a rész kiemelkedik, így, ha valaki éppen a szigeten tevékenykedik, akkor is zavartalanul fogyaszthatjuk el mondjuk a reggelinket.

Sziget, mint önálló konyha

Ez a konyhasziget már önmagában is megállná a helyét, egy különálló konyhaként. Van itt minden, amire szükségünk lehet: mosogató, főzőlap, valamint rengeteg tárolókapacitás. Ez a sziget valóban monumentális, szerencsés az, akinek ekkora alapterületű helyiség áll rendelkezésére, hogy egy ilyen gyönyörűséget kialakítson.

Igazi családi konyha

Ennek a konyhának a kialakításán és a dizájnon is látszik, hogy legnagyobb valószínűséggel egy családi konyháról van szó. Nagyon otthonos, a fehér bútorok a fahatású elemekkel ötvözve igazán barátságossá teszik a légkört. A hatalmas konyhaszigeten belül különböző tárolók is helyet kaptak, az sem kizárt, hogy a gyerkőcök időnként itt írják meg a házijukat, miközben édesanyjuk az esti vacsit készíti elő. A nagy munkafelület kiváló lehetőséget ad a közös főzésekre, de arra is, ha a konyhai tevékenységen túl ide szeretnénk félrevonulni mondjuk dolgozni, megírni egy házidogát, vagy akár da kézműves cuccainkat is szétpakolhatjuk.

Modern enteriőr

Ennél a konyhaszigetnél hasonló megoldást alkalmaztak, mint az elsőként bemutatott darab esetében, a szigeten belül az érkezési és a többi funkció teljesen szétválik. A konyhasziget amúgy is mindig a konyha fókuszpontjában áll, de itt ezt még a padló mintázatával is hangsúlyozták. Az álmennyezet kialakítása is erre erősít rá, ahol a gyönyörű világítótesteken kívül egy páraelszívó is helyet kapott.

Letisztult és világos

Ennek a konyhának a színválasztása nagyon finom hatást eredményez. A fehér, a szürke és a kék ezen árnyalata tökéletes kombinációt alkot, a fény szabadon áramlik, ha ide belépünk, egy nyugodt légkörbe érkezünk. Bár a különböző funkciók itt is megtalálhatók, nem különülnek el élesen, de ez egyáltalán nem zavaró, az egész kialakítása inkább természetes és magától értetődő.

Ezek a konyhaszigetek kizárólag akkor mutatnak jól, ha elegendő tér ál a rendelkezésre, tehát közepes méretű konyhákba sem ajánljuk őket. Természetesen kis-közepes konyhákba is tervezünk szigetet, illetve félszigetet, odaillő méretekkel és funkciókkal ellátva. Amikor konyhafelújításba kezdünk, érdemes a tervezési feladatokat egy profi szakemberre bíznunk, akik egyrészt segít az elképzeléseidet valósággá formálni, másrészt részletes műszaki ajánlásokkal is ellát.

Amennyiben úgy döntöttél, hogy egyedi konyhabútort szeretnél, keresd bátran munkatársainkat, akik több évtizedes tapasztalattal, komoly referenciákkal és kiterjedt garanciavállalással várnak.

 

A Mobilan kapacitásainak köszönhetően akár 3-4 hét alatt beszereli álmaid konyhabútorát.

 

Kérj időpontot bemutatótermünkbe elérhetőségeinken, egy árajánlat semmibe sem kerül!

 

Foglalj időpontot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy személyesen a Te konyhádról beszéljünk!

+36 1 299-0990

Megtervezzük, és akár 3-4 hét alatt megvalósítjuk álmaid konyhabútorát!

Ez is érdekelhet:

Stílusos bérlemény – kompakt elegancia Budapesten

Stílusos bérlemény – kompakt elegancia Budapesten

Referenciamunkáink bemutatását ezzel a bérbeadásra szánt ingatlannal folytatjuk. A teljes lakás berendezésével bíztak meg bennünket, ráadásul nem túl magas büdzsével dolgoztunk, de úgy gondoljuk, hogy egy igazán esztétikus és harmonikus megoldás született. A...

bővebben
Konyhapult-világítás LED technológiával

Konyhapult-világítás LED technológiával

A konyhai világítás alapos megtervezése fontosabb, mint gondolnánk. Az sem jó, ha túl kevés fényforrással dolgozunk, hiszen ez balesetveszélyes is lehet, és fölöslegesen sem érdemes túlzottan sok világítótestet betervezni. Ebben a cikkben a konyhapult-világítás...

bővebben
Hogyan tervezz időtálló konyhát?

Hogyan tervezz időtálló konyhát?

A trendek jönnek-mennek, és természetes, hogy egy-egy divathullám időnként elkap minket. Mégis azt gondoljuk, hogy ha konyhafelújításon gondolkodsz, akkor fontold meg, hogy milyen lenne az a konyhabútor, amiben hosszú távon is örömödet leled. Ez akkor is fontos, hogy...

bővebben