Munkalapok esetében az esztétikai szempontok mellett az anyag ellenállása, időtállósága is fontos. A Mobilan kvarckő, kerámia, dekor és ABS élzárt munkalapokkal dolgozik. Most az egyik kedvelt anyagunkat, a kvarckövet mutatjuk be.
A kvarckő egy kompozit anyag, nagyrészt természetes anyagból, kvarcból áll, amihez kötőanyagként poliészter gyantát adnak. Az eredmény egy igazán tartós, a mechanikai és kémiai hatásokkal szemben is ellenálló anyag. Nem kell aggódnunk, hogy az edényeink aljával vagy az evőeszközeinkkel megkarcoljuk a felületet. Továbbá nem olyan porózus, mint a gránit, így nem szivárog be a pultra kerülő nedvesség, nem hagy foltot a pulton. Bírja a hősokkot, azaz rövid ideig ráhelyezhetünk forró edényt, de huzamosabb ideig semmiképpen se tegyük ki magas hőmérsékletnek, mert elszíneződhet.
A szín- és mintaválaszték rendkívül gazdag. Ezt úgy érik el, hogy kis mennyiségben üveg vagy fém darabkákat, illetve pigmentet adnak a keverékhez. Fényes és matt felület is elérhető. A természetes kőtől eltérően a mintázat homogénebb, kiszámíthatóbb, ezáltal könnyebb dolgozni vele. Akár letisztult, akár játékos összhatást akarunk elérni, a kvarckő mindegyikhez kiváló választás.
A vékonyabb, 20 mm vastag munkapult kialakítására a kvarckövet javasoljuk, de 40 mm-es változatban is kérhető. Igazán dekoratív hatás érhetünk el, ha aláépíthető mosogatótálcával kombináljuk, ez egyaránt jól mutat klasszikus és minimál stílusú enteriőrökben is. A kvarckő nemcsak munkalapnak ideális, hanem hátfal és bárpult is készülhet belőle.