Az üvegajtós konyhaszekrények nagyon fel tudják dobni a konyhabútort, és igazából soha nem mennek ki a divatból. Népszerűségük nem véletlen, hiszen önmagukban is nagyon esztétikusak, ráadásul egy sokszekrényes megoldás esetében is csökkenteni lehet velük a zsúfoltság érzetét a helyiségben. Többfajta variáció közül válogathatunk, az egészen átlátszótól a kevésbé átláthatatlan darabokig.
Teljesen átlátszó üvegajtós konyhaszekrények
Itt aztán semmi nem maradhat titokban a kíváncsi szemek elől. Ha nem szeretnél nyitott polcokat – mert vagy nem tetszik, vagy csak szimplán nem akarsz folyton a portörléssel bajlódni -, akkor az átlátszó üvegajtóval ellátott konyhaszekrényeket imádni fogod. Azonban azért érdemes rendet tartani benne, és kizárólag olyan tárgyakat pakoljunk bele, amelyek akár díszítő elemként is funkcionálhatnak. Ilyenek lehetnek poharak, szép tálak, edények stb. Az ilyen típusú konyhaszekrények mind a modern mind a tradicionálisabb dizájn választásakor megállják e helyüket. Kis konyhákba tökéletes választás, hiszen úgy nyerhetünk velük plusz tárolókapacitást, hogy nem nyomjuk teljesen össze a teret. Sokkal légiesebb benyomást fognak kelteni, mintha kizárólag zárt szekrényeket alkalmaznánk.
Áttetsző üvegajtós konyhaszekrények
Ha szeretnél üvegajtós szekrényt a konyhádba, de nem szeretnél mindent közszemlére tenni, ami benne van, válassz olyan típust, ami áttetsző ugyan, de nem teljesen látszik át. Az üvegajtós konyhaszekrények azt az előnyét, hogy csökkenti a zsúfoltság hatását, szintén elérhetjük vele, ugyanakkor itt talán már egy kis rumli is elfér. Az áttetsző konyhaszekrényben szintén könnyen meg tudsz találni bármit, mert bár teljesen nem látsz bele, a körvonalak mégis iránymutatásként szolgálnak, ha keresel valamit.
Texturált üvegajtós konyhaszekrények
A texturált üvegajtós konyhaszekrények elég sok változatban elérhetőek. Az aktuális konyhabútor trendeket követve, időszakról időszakra megfigyelhető egy-egy mintázat térnyerése, de ezúttal is óva intenénk mindenkit attól, hogy a divathullámok alapján válasszon. Konyhabútort hosszú távra tervezöbj, fontos, hogy néhány év múlva is elégedettek legyünk az eredménnyel, így az egyszerűbb és klasszikusabb mintákat javasoljuk.
Üvegajtós konyhaszekrények tisztítása
Nem igazán hallani olyat, hogy valaki szeret ablakot pucolni, ezért sokan nem mernek a konyhájukba üvegajtós szekrényt választani. Mindenkit szeretnénk megnyugtatni, az üvegajtók tisztítása sokkal egyszerűbben elvégezhető művelet. Csak egy puha, nem bolyhosodó rongy és langyos víz kell hozzá. Többszöri áttörlés után az esetleges szennyeződések és a kéznyomok is eltűnnek. Ha mindenképpen szeretnénk valamilyen tisztítószert alkalmazni, akkor fújjuk le egyszerű ablaktisztító folyadékkal, majd száraz papírtörlővel töröljük le.
Ahhoz, hogy a konyhánk adottságaihoz leginkább igazodó konyhabútort válasszunk, érdemes kikérni egy profi konyhatervező szakértő segítségét is. Ha egyedi konyhabútorra vágysz, keresd bátran a Mobilan munkatársait, akik segítenek kiválasztani az életformádhoz és ízlésvilágodhoz illő lejobb megoldást. Az általad megadott büdzséből a lehető legtöbbet hozzuk ki, hogy hosszú távon elégedett legyél konyhabútoroddal.