Sorozatunk előző részében már számos tanáccsal elláttunk benneteket a konyhabútorok helyes tisztítását illetően, most további hasznos tippekkel folytatjuk a sort. Azt is megtudhatjátok, hogy mivel érdemes tisztítani a különböző anyagból készült felületeket.
Elő a fogkefékkel
A konyhabútoroknál számos olyan keskeny, szűk hely lehet, amit a normális méretű tisztítóeszközökkel egyszerűen nem lehet rendesen elérni. Abban biztosan egyetértünk, hogy nem igazán jó dolog sem rövid sem hosszabb távon koszosan hagyni. Higiéniai szempontból és a konyhabútor állagmegóvása érdekében is fontos, hogy rendszeresen és alaposan megszabadítsuk a konyhabútorunkat a rárakódott szennyeződésektől. Használjunk hát bátran egy erre a célra elkülönített fogkefét, de ügyeljünk rá, hogy a konyhabútorunk anyagának megfelelő erősségű legyen, nehogy megkarcoljuk azt.
Figyeljünk oda a vaslatok környékére
Hiába használjuk a lehető legkíméletesebb tisztítószereket, ha azokat nem távolítjuk el rendesen, miután betöltötték a funkciójukat. A különböző vasalatok, zsanérok, fogantyúk környékére fordítsunk kiemelt figyelmet, ne hagyjuk, hogy a tisztítószer vagy a víz megüljön bennük. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a konyhabútor állagmegóvásában mekkora szerepe van, hogy mindig szárazon tartsuk.
Az öblítés is elengedhetetlen
Sokan megfeledkeznek arról, hogy a tisztítás után leöblítsék a felületeket. Egyszerűen egy puha ronggyal szárazra törlik. Fontos, hogy a tisztítószert maradéktalanul eltávolítsuk, mindig alaposan öblítsük le a megtisztított területet, és csak utána töröljük szárazra.
A szárítás mindennek a kulcsa
Ezt már többször említettük, de nagyon fontosnak tartjuk kiemelni. Nem csupán foltokat okozhat a konyhabútoron, de hosszútávon felhólyagosodhat a festett felület a fa anyagok pedig egyszerűen elkezdenek szétrohadni. Ne hagyjuk, hogy ez megtörténjen, és ne csak takarítás, mosogatás után is távolítsuk el a vízcseppeket.
Festett frontok tisztítása
A tisztítást langyos vízzel és puha ronggyal végezzük el. Ha mégis akadnak makacsabb foltok, akkor keverjünk el egy kis szódabikarbónát vízzel, és ennek segítségével próbáljunk megszabadulni a szennyeződésektől. Ha szivacsot használunk, az mindenképpen legyen puha, a dörzsis darabokat hagyjuk meg a mosogatásnak. Az alkoholos tisztítószerekkel biztosan nem teszünk kárt a bútorban.
Fa felületek tisztítása
Kizárólag fa felületek tisztításához való szereket használjunk, mert a fa konyhabútorok nagyon érzékenyek. Csak annyi vizet használjunk, amennyi feltétlenül szükséges, a teljes szárazra törlés elengedhetetlen! A mikroszálas kendőkkel nagyon egyszerű a portalanítás, ha még inkább szeretnénk megkönnyíteni a dolgunkat, alkalmazzunk a por megtapadását gátló speciális felületkezelőket.
Laminált felületek
A laminált felületeket nagyon egyszerű tisztítani, többek között ezért is olyan népszerűek ezek a konyhabútorok. Nem olyan érzékenyek a nedvességre, mint pl. a fa bútorok, így általános tisztítószerekkel könnyedén tisztántarthatóak. Természetesen a bő vizes lemosást itt is kerüljük, és a végén mindig töröljük szárazra a felületet.
Magasfényű felületek
A magasfényű konyhabútor tisztításáról egy egész cikket írtunk korábban. Amire kifejezetten figyelni kell, az nem is a tisztítószer, hanem maga az eszköz. Ezek a konyhabútorok kifejezetten érzékenyek lehetnek a durva törlőkre és szivacsokra. A legjobb, ha alkoholos tisztítószert használunk, amit utána egy puha ronggyal szárazra törlünk.
Ha biztosra szeretnénk menni, vásárláskor kérdezzük meg a konyhabútortervező szakembert, hogy az adott konyhabútorhoz milyen tisztító- és ápolószereket javasol. Ha betartjuk az előírásokat, és jó minőségű konyhabútort választottunk, biztosak lehetünk benne, hogy hosszú távon elégedettek leszünk vele.