Hogyan tedd biztonságossá a konyhádat a gyermekeid számára?

A konyha tele van veszélyforrásokkal, nagyon könnyen megvághatod, megégetheted magad, sőt, még lakástüzet is okozhatsz. Még fokozottabb körültekintést igényel a konyha tervezése akkor, ha gyermekeid is vannak. Hiszen az ő veszélyérzetük még nem minden esetben elegendő ahhoz, hogy megakadályozzanak egy kisebb nagyobb balesetet. Összeírtunk neked néhány olyan tanácsot, amelyeket ha figyelembe veszel, nagy lépést teszel a megelőzés irányába.

#1. A tűzhelyet ne közvetlenül az ablak mellé tervezd

Hogy miért fontos ez? Például, amikor szellőztettek, a függönybe könnyen belekaphat a légáramlat, és akár lángra is kaphat, ha nem figyeltek. A közlekedő bejárata mellé sem javasoljuk az elhelyezést, mivel ahogyan ki-be járkáltok a konyhában – gondoljunk csak a fogócskázó gyerkőcökre – számtalan baleset történhet: nekimehettek a forró tűzhelynek, magatokra ránthatjátok a forrásban lévő vizet stb. Nagyon könnyű ezekre legyinteni, ugyanakkor főként gyermekek esetében egy pillanat alatt megtörténhet a baj.

 

#2. Ne legyen csúszós a padló

Hiába mondod a gyerekeknek, hogy ne rohangáljanak a lakásban? Vagy, hogy vegyék fel a papucsot, ami nem csak a hidegtől, hanem az elcsúszástól is védené őket? A konyha veszélyes terep ilyen szempontból, hiszen ott számos éles és forró tárgy található. Ha ezeknek esnek neki a gyerekek, akkor sajnos nem csupán a kék-zöld foltok miatt kell aggódni! A legjobb, ha eleve olyan padlót választasz, ami még zokniban sem csúszik, de ha már megtörtént, akkor helyezz el csúszásgátló szőnyegeket.

 

#3. Figyelj oda a konyhai tárolásra

A késeket és a baleseteket okozó konyhai eszközöket soha ne tárold a konyhapulton, és minden esetben olyan fiókot válassz, amit a gyermek akkor sem ér el, ha odatol egy széket vagy egy sámlit. Fontos továbbá, hogy a tisztítószereket és egyéb vegyszereket lehetőség szerint zárható szekrényben tároljuk, és nem túl jó ötlet azokat szörpös vagy üdítős flakonokba öntetni, mert ha valahogy hozzáférnek a gyermekek, nagyon pórul járhatnak.

 

#4. Az sem mindegy, hogy milyen az ajtó

Ez természetesen nem csupán a konyhára, hanem minden helyiségre igaz: kerüljük az üvegezett ajtókat. Bár nagyon szépek tudnak lenni, de talán nem is gondolnánk, hogy mennyi baleset származhat egy ilyen választásból. Ha az üvegajtó adottság a lakásban, akkor pedig ragasszunk rá fóliát, mert így megóvhatjuk az esetlegesen nekifutó gyerkőceinket.

 

#5. Mi legyen az abrosszal?

Hogy egy abrosz is lehet veszélyes? Azért ne aggódjunk, természetesen nem minden esetben. A lelógó változatot azonban érdemes kerülni, ugyanis a kicsik előszeretettel kapaszkodnak bele, és magukra ránthatják az asztal teljes tartalmát. Láttál már olyan gyerkőcőt, aki magára rántott egy levessel teli tányért és lógott a hajából a cérnametélt? Mi igen. Ez egy hajmosással egyszerűen orvosolható, de ha nincs szerencsénk, ennél komolyabb galibák is adódhatnak az óvatlanságunkból.

És amit talán nem is kell említenünk: ne hagyd a gyermekeidet egyedül a konyhában! A konyha tényleg egy olyan terep, ahol sokkal több veszély leselkedik a picikre, mint a lakás többi helyiségében. De figyelem! Ne legyen számára tabu a konyha, szerettessük meg vele a főzést, de mindig legyünk ott mellette és tanítsuk meg arra, hogy hogyan kerülheti el a veszélyes helyzeteket.

Foglalj időpontot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy személyesen a Te konyhádról beszéljünk!

+36 1 299-0990

Megtervezzük, és akár 3-4 hét alatt megvalósítjuk álmaid konyhabútorát!

Ez is érdekelhet:

Akadálymentes konyha tervezése

Akadálymentes konyha tervezése

Az akadálymentes konyha tervezésekor számos szempontot kell figyelembe venni annak érdekében, hogy a konyha mindenki számára biztonságos és kényelmes legyen. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a legfontosabb tényezőket, amelyek hozzájárulnak egy akadálymentes...

bővebben