Egysoros konyhád van? Erre figyelj oda a tervezéskor! II.

Az egysoros elrendezés azt jelenti, hogy a teljes konyha kialakításához a helyiség egyetlen falát vesszük igénybe. Tökéletes megoldás kisebb lakásokhoz vagy olyan nyitott konyhákhoz, ahol a konyhára szeretnénk helyezni a fókuszt. Lássuk, hogy mire érdemes odafigyelnünk a kialakításakor.

Az egysoros konyha előnyei

Az egysoros konyha egy szuper elrendezés akkor, ha a helyiség többi részének más szerepet szánunk. Bátran elhelyezhetünk a térben konyhapultot vagy egy étkezőasztalt, természetesen a tér adottságait mindenképpen vegyük figyelembe.

Ezzel az elrendezéssel a konyhai háromszög kialakítása pofonegyszerű, hiszen nincsenek nagy távolságok, minden kézre esik. A konyhai háromszög kifejezés a hűtőszekrény, a tűzhely és a mosogató triójára utal. Ha logikusan átgondoljuk, valóban nem túl szerencsés, hogy ezek távol kerüljenek egymástól, hiszen az nagyban megnehezítené a munkafolyamatokat. Hüvelykujjszabályként elmondható, hogy a központi elemek közötti távolságnak minimum 120, maximum 170 cm-nek kell lennie. Ennél kisebb helyen kényelmetlen lenne dolgozni, a nagyobb távolság pedig rengeteg extra időt és energiát vesz el a főzés során.

Lássuk a hátrányokat!

A legfontosabb pont az ellenérvek között, hogy viszonylag kisebb munkafelülettel tudunk számolni. Ez főként kisebb lakásokban igaz, ahol az egyetlen rendelkezésre álló fal nem túl terjedelmes, és így csak egy rövidebb munkalap beépítésére van lehetőség. Ilyenkor esetleg szóba jöhetnek push-open megoldással működő, vagy csak egyszerűen manuálisan lehajtható asztalok, illetve pultok, amelyekkel ideiglenesen, a szükséges időtartamra megnövelhetjük a munkafelületet. Nagyobb konyhákban ezzel nem szokott gond lenni, de ha mégis úgy érezzük, kiegészíthetjük az egysoros konyhánkat egy konyhaszigettel is.  Itt számos funkció elfér, melyről már a korábbi cikkünkben részletesen is írtunk.

Tippek az egysoros konyha tervezéséhez

Lehetőleg olyan falat válasszunk a konyhánk kialakítására, ahol nem található ablak. A természetes fény persze minden helyiségben jól jön, de az ablakok inkább valamely oldalsó falon helyezkedjenek el. Így a teljes falat kihasználhatjuk a konyánk berendezésére.

Használjunk mobil szigeteket vagy kis asztalokat arra, hogy további munkafelülethez jussunk. Amennyiben elegendő helyünk van rá, és beleillik az enteriőrbe, egy teljes konyhaszigetet is telepíthetünk.

értékét.

Az egysoros konyhát sokan egysíkúnak, unalmasnak tarják. Hogy elkerüljük ezt az egyhangúságot, az egyforma konyhaszekrény ajtók helyett válasszunk különböző színű vagy felületű, változatos megoldásokat. Az összképet feldobhatjuk továbbá üvegajtós szekrényekkel, nyitott polcokkal vagy hangulatvilágítással is.

Ha szeretnénk több tárolóhelyhez jutni, akkor használjuk ki a vertikális tér adottságait, a konyhaszekrények akár egészen a plafonig is érhetnek. Ahol adott a lehetőség, akár dupla felső szekrénysorral is operálhatunk.

Bármilyenek is a konyhánk adottságai, ne keseredjünk el! Keressünk fel egy profi konyhatervező szakértőt, akik segít kihozni a lehetőségekből a legtöbbet. Egyedi konyhabútorral nincs lehetetlen. Amennyiben szeretne konzultálni munkatársainkkal, kérjen egy időpontot elérhetőségeinken, és látogasson el konyhastúdiónkba.

Foglalj időpontot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy személyesen a Te konyhádról beszéljünk!

+36 1 299-0990

Megtervezzük, és akár 3-4 hét alatt megvalósítjuk álmaid konyhabútorát!

Ez is érdekelhet:

Akadálymentes konyha tervezése

Akadálymentes konyha tervezése

Az akadálymentes konyha tervezésekor számos szempontot kell figyelembe venni annak érdekében, hogy a konyha mindenki számára biztonságos és kényelmes legyen. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a legfontosabb tényezőket, amelyek hozzájárulnak egy akadálymentes...

bővebben