A legnépszerűbb konyhai elrendezések II.

Sorozatunk előző részében az egysoros, a kétsoros és az L-alakú konyhákat ismerhettük meg, valamint azt, hogy kiknek ajánljuk. Most ezt a sort szeretnénk folytatni, 3 konyhai további konyhai elrendezés bemutatásával.

U-alakú konyha

Az U-alakú konyhai elrendezés lényege, hogy a helyiség három, egymással szomszédos falán helyezzük el a konyhaszekrényeket és az egyéb konyhai berendezéseket. Egy ilyen konyhában tárolókapacitásból nincs hiány, ami viszont túlzsúfolttá teheti az összhatást. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, érdemes átgondolnunk, hogy a háromból maximum két falon legyen felső szekrénysor, helyette a légiesebb hatásért érdemes nyitott polcokat alkalmazni. Ha a teljesen nyitott megoldást nem szeretjük, választhatunk üvegajtós szekrényeket is. Egy ilyen elrendezésű konyha kiválóan alkalmas arra is, hogy egyszerre többen tegyünk-vegyünk a konyhában.

 

Tippek U-alakú konyhához

Azt a falat, amelyen az ablak található, igyekezzünk minél inkább szabadon hagyni. Ha kellő méretű helyiséggel rendelkezünk, tökéletesen meg tudjuk benne valósítani a konyhai háromszöget, sőt, több munkaháromszögben is gondolkodhatunk.

 

Nyitott konyha konyhaszigettel

Az amerikai konyhás nappali megoldásoknál nem érdemes kihagyni a konyhaszigetet, még akkor sem, ha csak egy kisebb verzió fér el. A konyhaszigeten mérettől függően elhelyezhetünk akár főzőlapot vagy mosogatót is, de a jelenleg legnépszerűbb megoldás, amikor étkezőkén használják.  Pedig rengeteg tárolási lehetőség rejlik benne, ami mellé a többi funkció is simán elférhet. Jópofa bárszékekkel körbe rakva helyet adhat baráti összejöveteleknek, ahol akár bárpultként vagy kínálópultként is funkcionálhat. A konyhaszigetben rejlő lehetőségekről már írtunk egy korábbi cikkünkben, ha érdekel, érdemes azt is elolvasnod.

 

Tippek konyhaszigetes nyitott konyhához

A konyhasziget fölé érdemes külön világítást tervezni, annak megfelelően, hogy mire használjuk. Ha munkafelületként is szeretnénk hasznosítani, nem lesz elegendő a hangulatvilágítás.

 

Nyitott konyha félszigettel

Sajnos a legtöbb konyhában nem fér el egy teljes konyhasziget, de ekkor sem kell végleg lemondanunk róla. Ilyenkor szokták az ún. félszigetet alkalmazni. Ekkor a „pult” egyik fele általában a falhoz vagy a konyhaszekrényhez csatlakozik. Itt valószínű nem fogunk több fogásos családi vacsorát elfogyasztani, de egy gyors reggelihez, vagy esti borozgatáshoz tökéletes lehet.

 

Tippek félszigethez

Gondoltál már rá, hogy milyen jó lenne, ha a zárt konyhád megnyitásával sokkal tágasabb teret kapnál? Ha statikailag van rá lehetőséged, érdemes az egyik falat eltávolítanod, és egy félszigettel elválasztani a két különböző funkciójú teret egymástól.

Ha szeretnéd egy profi csapat segítségét kérni a konyhád megtervezéséhez, a Mobilan szakemberei állnak rendelkezésedre. Konyhabútorod mellé 10 év termékgaranciát és ingyenes tervezést biztosítunk. Keress minket elérhetőségeinken!

 

Foglalj időpontot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy személyesen a Te konyhádról beszéljünk!

+36 1 299-0990

Megtervezzük, és akár 3-4 hét alatt megvalósítjuk álmaid konyhabútorát!

Ez is érdekelhet:

Leggyakrabban előforduló konyhatervezési hibák VI.

Leggyakrabban előforduló konyhatervezési hibák VI.

A konyha nemcsak a főzés, hanem gyakran az otthon szíve is: itt zajlanak a beszélgetések, a közös reggelik, az esti vacsorák előkészületei. Egy rosszul megtervezett konyha azonban nap mint nap bosszúságot okozhat – kényelmetlenséggel, kihasználatlan terekkel vagy épp...

bővebben